Több mint félmilliárd forint gyűlt össze a közmédia kampányában, gyermekhospice házhoz kerül az összeg
„Az idei év is bebizonyította, hogy az embereket a gyermekek sorsa érdekli igazán” – jelentette ki Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója.
„Az idei év is bebizonyította, hogy az embereket a gyermekek sorsa érdekli igazán” – jelentette ki Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója.
A saját nevelésű csatár 420 gyermeket lepett meg karácsony előtt.
A közmédia idei Jónak lenni jó! kampánya a Baptista Szeretetszolgálat által működtetett törökbálinti Tábitha Gyermekhospice Házat és egy új hospice-központ építését támogatja. A 1355-ös adományvonal hívásával bárki segíthet: egy-egy hívás vagy SMS 300 forintos támogatást jelent. A Fővárosi Nagycirkusz szintén az ügy mellé állt.
Az énekesnő kapott hideget-meleget, mikor kiderült, a kevés fellépőre hivatkozva nem lépett színpadra egy előre leegyeztetett felvidéki jótékonysági koncerten. Szandi sajnálja a történteket, a gázsit visszautalta, és személyesen látogatta meg azt a családot, amelyen a rendezvény szervezői segíteni próbáltak.
Kávé, jó hangulat, hírességek. Nem akármilyen celebritásokkal futhat össze az, aki hétvégén a Veres Pálné utcai Scrutonba látogat.
Szoboszlai Dominik is átélheti a Mersey-parti derbi semmihez sem fogható élményét hamarosan. Élő szöveges közvetítés a Mandineren 13 óra 30 perctől!